Tegnap több óra autózás és várakozás után, végre megkaptam a műtéti időpontot. Két év kínlódás után már látom a fényt az alagút végén, három hét múlva már túl is leszek a műtéten... 

Mivel Székesfehérvár mellett lakom, ezért reggel 7-kor indultam, hogy időben odaérjek a műtéti megbeszélésre. Ezúttal egyedül mentem és útközben egyik nagy kedvencemet hallgattam. Az időjárás gyönyörű volt, igazi napsütéses őszi idő, olyan, amitől az embernek tényleg jó kedve lesz. Három óra autózással Pécsre értem, a rendelőben már vártak. A műtéti megbeszélésre kb. tízen érkeztünk és sorban hívtak be minket, de mindenki nagyon hamar végzett. A nőgyógyászati klinika fő-fő professzora Dr. Bódis József és egy másik orvos volt bent. Az asszisztens nő nagyon halkan beszélt, természetesen újabb vizsgálat következett, ezúttal a professzor úr végezte. Ismét iszonyat gyorsan történt minden, mire levegőt vettem, már végeztünk is (nem is értem, más orvos, mit csinál annyi ideig :) ). Kérdezte a főorvos úr, hogy hány gyereket szültem, mondtam, hogy ez az, hogy egyet sem. Aztán hallottam, hogy a másik doki mondja neki, hogy hát itt az van írva, hogy méh összes rétegét érinti, a professzor úr pedig azt válaszolta, hogy "majd én megcsinálom". Az asszisztensnő nagyon halkan mondta, hogy menjek át az altatóorvoshoz, majd vissza a műtéti időpontért. 

Aztán hosszú várakozás következett, mert altatóorvos dél helyett 2 óra előtt ért oda. Mindenki nagyon ideges volt, háborgott, de mivel tudtam, hogy nagyon kevés altatóorvos van, igyekeztem türelmesen várni. Igazából csak azon aggódtam, hogy visszaérjek a nőgyógyászatra időpontért, mert ott meg csak fél 3-ig van rendelés. Szóltam is az asszisztensnőnek, hogy nagyon messziről jöttem és amikor megérkezett a doktornő, előre is vettek. Az doktornő nagyon kedves volt, mivel nagyon izgulós vagyok és ez látszik is rajtam, mert tiszta piros vagyok olyankor, kérdezte, hogy miért izgulok ennyire. Mondtam, hogy hát mert sokat kellett várni és mert félek a műtéttől. A doktornő azt mondta, hogy ő is mindig nagyon ideges, hogy ennyit késik, mert tudja, hogy az embereknek ez nem jó. Mondtam neki, hogy ez nem az ő hibája. Mikor végeztem, visszamentem a nőgyógyászatra, ahol az asszisztensnő már a folyosón nagyon kedvesen fogadott, hogy mindjárt mehetek is. Kb. 2 perc múlva be is hívtak, ahol egy másik már kevésbé kedves asszisztens adta az időpontot. Nem túl kedvesen megkérdezte, hogy miért mentem Pécsre, aztán amikor mondtam, hogy mert Fehérváron sok rossz tapasztalatom van, nem volt több kérdése. Elővett egy határidő naplót, lapozgatta és közben mondta, hogy a professzor úr fog műteni és nyitott hasi műtét lesz. Megegyeztünk, hogy akkor október 11-én fekszek be, másnap megműtenek. És még egyszer kihangsúlyozta, hogy a professzor úr fog műteni. 

Hazafelé vegyes érzelmek kavarogtak bennem, a félelem, a megkönnyebbülés és a várakozás furcsa keveredése. Nagyon örülök neki, hogy Bódis professzor fog műteni, mert ha valaki meg tudja menteni a méhemet, akkor az ő. Nagyon várom már, hogy túl legyek és persze nagyon félek is a műtéttől. 

A következő nem teljes három hétben igyekszem magam lefoglalni a lehető legjobban. Tanulok, folytatom az edzést, kutyázok és persze igyekszem élvezni az életet. Kedvenc énekesem dalát idézve:

I WILL SURVIVE, I'M GONNA MAKE IT THROUGH....