Elég volt egyetlen jól eltalált mondat, amit a jelenlegi orvosom mondott és megnyugodtam a műtétet és gyógyulást illetően. A múlt heti vizsgálat utáni rossz hangulatom már elmúlt, ismét tudok pozitív lenni, amit nem csak az orvosomnál tett látogatásnak köszönhetek...

Néhány napig eléggé magam alatt voltam, mivel kiderült, hogy elég súlyos miómám van és 10 % az esélye, hogy műtét közben a méhemet is el kell távolítani. De már jól vagyok... sok minden hozzájárult ahhoz, hogy hamar fel tudtam állni. Az egyik és legfontosabb, amit a szüleimtől tanultam. Soha nem láttam olyat, hogy ha valami probléma volt, elhagyták volna magukat, mindig kerestek és találtak megoldást. Mindig tudtak pozitívan előre nézni, pici korom óta ezt látom, így ilyen lettem én is. Apu is már volt többször kórházban kisebb-nagyobb problémákkal, de soha nem hagyta el magát, sőt nagyon aktívan hozzájárult a gyógyulásához. Anyu pedig 15 éves mellrák túlélő, de a legnehezebb pillanatokban sem hagyta el magát. Hálás lehetek, hogy ilyen szüleim vannak és habár az emlékeim halványak, a nagyszüleim és pont ilyenek voltak. 

Másik nagy segítség, hogy tudjak folyamatosan pozitív lenni és újra meg újra felállni, a kutyáim. Nem hagynak szomorkodni, folyton ott vannak és várják a feladatokat vagy éppen a dicséretet. És persze az irántuk érzett felelősségtudat és nagy erő, hiszen nem hagyhatom el magam miattunk sem.

Aztán az a néhány barát, aki mellettem áll évek óta és még ha nincs ideje, akkor is van ideje néhány kedves szóra, vagy egy kis beszélgetésre. És persze azok a sortársaim is fontosak, akik miómával vagy bármilyen betegséggel küzdenek és nem hagyják el magukat.

És a gyógyuláshoz és kitartáshoz, kell egy olyan társ is, aki megért, támogat, mellettem van. Nem kell, hogy sajnáljon, elég ha biztonságban érzem magam mellette.

Az események lassan pörögnek 27-én, azaz 6 nap múlva megyek ismét Pécsre, a műtét részleteit megbeszélni. Az EKG már elkészült és tegnap voltam vérvételen. Azért hogy valami jót is írjak a Fehérvári Kórházról, minden tiszteletem a laborban dolgozóké. Annak ellenére, hogy tűfóbiás vagyok, ott még soha nem lettem rosszul. Mindig szólók, hogy pánikrohamos vagyok és általában egy nagyon kényelmes relax székben veszik le a vért, ami tegnap foglalt volt, így fekve vették le. Nem néznek le érte, nem bántanak, hogy pánikolok, mindig nagyon megértőek, kedvesen elbeszélgetnek, nem kapkodnak. Sok ellenkező tapasztalatom van. Volt ahol a dolgozók jobban pánikoltak, mint én és volt, ahol üvöltöztek velem, hogy ne hisztizzek. De itt nem, ide szeretek vérvételre járni, már amennyire ezt lehet szeretni. És ami a rendelőintézet női WC-jében zajlik, megér néhány mondatot. Megyei rendelőintézet, emeletenként egy WC-vel, mivel elvileg kettő van, de az egyik tuti nem használható. Mivel vérvétel előtt teleittam magam vízzel, már nagyon kellett. Természetesen sorba kellett állni és elkezdtünk beszélgetni, amiből nagyon jó hangulat kerekedett. Megbeszéltük, milyen lehetőségei lennének annak, aki súlyos hasmenéssel jönne és aztán azt is, hogy igaz, hogy nem tudjuk ki kicsoda, de már-már barátságok szövődnek a szükséghelyzetben. Habár jókat nevetgéltünk, de azért ez úgy gondolom Magyarország szégyene, nem beszélve arról, hogy a WC-k büdösek, koszosak, nincs papír, stb. 

És mivel Pécsen elfelejtettem felíratni az Esmya-t a nagy ijedtségben, tegnap elmentem a nőgyógyászomhoz is. Ő nem egy jópofizós ember, inkább kissé nyers, de miután elmondtam neki, hogy elfelejtettem felíratni a gyógyszert, mert annyira ideges voltam, megkérdezte miért? Mondtam, hogy leginkább azért, mert 10 % esélye a teljes méh eltávolításnak. Ekkor jött az a mondat, amiben óriási igazság van és teljesen felnyitotta a szememet. "HA ÖN TUDNÁ, HOGY A LOTTÓN CSAK 10 % AZ ESÉLYE ANNAK, HOGY NEM NYER, NEM VENNE LOTTÓT?" Azt is elmondta, hogy nyugodjak meg, Pécsen nagyon jó kezekben vagyok, nagyon jól műtenek. Azt hiszem talán a sors akarata, hogy elfelejtettem felíratni az Esmya-t és el kellett mennem hozzá, mert ettől a  néhány mondattól teljesen megnyugodtam.